Hegedüs Viktor Marcell

életútja 2003-2021-ig

Kövesd őt végig élete meghatározó állomásain, gyermekkorától egészen korai haláláig!

Viktor életútja [1/6]

Gyermekkora

Hegedüs Viktor Marcell 2003. január 19-én Zalaegerszegen született, szülei - Hegedüs Csaba agrármérnök és Vajda Szilvia közgazdász, cégvezető – második gyermekeként. Bátyja, Hegedüs Olivér Márk egyetemi hallgató, emellett a ZTE Football Club leigazolt játékosa.

Tanulmányait Zalaegerszegen, az Öveges József Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben, majd a Zalaegerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium 5 évfolyamos nyelvi osztályában folytatta. Mind az általános iskolában, mind a gimnáziumban fontosnak – és kitűzött céljai eléréséhez szükségesnek – tartotta a tanulást, ezért annak ellenére, hogy jelentős időt és energiát fordított a sportra és a tánckultúrára, a tanulmányi eredményei is kitűnőek – a gimnáziumban jók, jelesek – voltak.

Gyermekkora

Viktor életútja [2/6]

Iskolai eredményei

Általános iskolai tanulmányai lezárásaként 2017-ben kiváló tanulmányi és közösségi munkájáért, valamint kulturális tevékenységéért a Kéz A Kézben - Gyermekeinkért Alapítvány Díszoklevelét vehette át, valamint felkerült az „Akikre büszkék vagyunk” tablóra.

2022. évre az érettségi megszerzését, valamint a továbbtanulást tervezte az Óbudai Egyetem műszaki menedzsment szakán, amely mellett a sport- és a küszöbön álló modellkarrierjét is építeni kívánta. (2021 tavaszán az ICON modellügynökséggel 5 éves modellszerződést írt alá.)

Iskolai eredményei

Viktor életútja [3/6]

Sakk

Anyai nagyapja már 3 éves korában megismertette Viktort a sakk alapjaival, tudását az óvodában és az általános iskolában – előbb Csiszár Zoltán, majd Forgó Éva edzők segítségével – mélyítette el. A zalaegerszegi Csuti-Hydrocomp Sport Klub versenyzőjeként 2011 évtől kezdődően eredményesen szerepelt a korosztályos sakkversenyeken, valamint a megyei diákolimpián. Utóbbin egyéniben 2. és 3. helyezéseket, csapatban 2. helyezést tudhatott a magáénak. 2013-ban Polgár Judittal játszott száztáblás szimultán keretében, ekkor tiszteletbeli Sakk Nagyköveti Címet kapott. Az ezt követő években alkalma nyílt játszani Polgár Zsuzsával, valamint sakkikonjával, Lékó Péterrel is.

2015-16-ban versenyzőként a Zala Volán TE felnőtt csapata tagjaként is megmérette magát. 2015-ben és 2016-ban az országos sakk diákolimpiára is kvalifikálta magát, ahol egyéniben a 35. helyet szerezte meg. A sakk ezen a szinten már felvetette az egyéni edzővel való felkészülés és a magántanulói státusz indokoltságát, amelyet Viktor – többirányú érdeklődése miatt – nem kívánt felvállalni, ezért 2017-ben búcsút mondott az élőpontszámos versenyzésnek. A sakkal azonban nem hagyott fel véglegesen: 2020-ban örömmel próbálta ki magát oktatóként, melyet a pandémia alatt online formában is folytatott.

Sakk

Viktor életútja [4/6]

Néptánc

A sakkal párhuzamosan a néptánc is a szenvedélyévé vált. A magyar néptánc szeretetét az óvodában Kiss István alapozta meg nála, aki az általános iskolában is folytatta Viktor oktatását. Pista bácsi ajánlása révén került a Takács Mária által vezetett Fokla Táncegyüttesbe, a Zalai Táncegyüttes utánpótlás csapatába, onnan a Zalai Csüntök csapatába, majd a „nagy Zalások” közé, Varga János művészeti vezető kezei alá.

A Zalai Táncegyüttesben töltött évek rengeteg fellépési lehetőséget tartogattak a számára különböző városi rendezvényeken, néptánc fesztiválokon, valamint számos alkalmat a megmérettetésre a megyei és az országos kamaratánc versenyeken, vagy akár a Zegasztár című városi tehetségkutatón, illetve a Fölszállott a Páva televíziós népművészeti vetélkedőn.

Ezek közül kiemelendők az évenként megrendezett gyermek szólótáncversenyek, melyeken minden alkalommal arany minősítést ért el, csapatban az ajkai Országos Néptánc Fesztiválon – mezőségi táncokkal – szerzett 3. helyezés, a Fölszállott a páva televíziós élő adásába jutás a legjobbak közé az eleki táncokkal (2017).

Néptánc

Viktor életútja [5/6]

Futball

Mindemellett Viktor a legkülönbözőbb sportágakban is tehetségesnek bizonyult, legyen szó akár tekéről, asztaliteniszről, labdajátékokról, teq ballról. Ezekben is szívesen megmérette magát, amatőr versenyekre nevezett, eredménnyel.

A futball mindig vonzotta, figyelemmel kísérte bátyja eredményes futball pályafutását. 2018-ban új célt tűzött ki maga elé, amely tehetségének és fáradhatatlan szorgalmának köszönhetően 2018 nyarára meg is valósult: a ZTE FC leigazolta az U16 NBII. csapatába. E csapatnál viszonylag kevesebb játéklehetőséghez jutott.

Ezért a következő év tavaszán az Andráshida SC-hez átigazolt, ahol előbb az U17, majd az U19 csapat játékosa volt. A 2020/2021-es szezonban 10 alkalommal a felnőtt csapattal léphetett pályára, melynek keretében átélhette a bajnoki győzelemmel járó eufóriát, a csapat NBIII-as kvalifikációját.

Futball

Viktor életútja [6/6]

Álmok

Viktort a személyisége az élet különböző területein megvalósítandó célok kitűzésére sarkallta. Sokoldalú tehetsége, kitartása és szorgalma pedig biztosítékot jelentettek arra, hogy e célok rendre meg is valósuljanak. Napjait ugyanakkor nem emésztette fel mindez, hanem különös figyelmet fordított az emberi – családi és baráti – kapcsolatai ápolására is. Elkötelezett volt az egészséges életmód mellett – mind az étkezés, mind a fizikai aktivitás, az egészséges mozgásformák (kerékpározás, street workout) terén.

Vágyott célja – hogy testvérével, Olivérrel az NBIII-as bajnokságon ellenfelekként léphessenek pályára – már nem teljesülhetett: az első felkészülési edzésen 2021.06.21-én, a futballpályán érte a halál.

18 és fél évet,… ...teljes és nagyon boldog életet élt.

Álmok